2017. május 2., kedd

L'Oreal Paris Carmin Parisien 554



Sziasztok!

Rég volt lakkról szóló bejegyzés a blogon, pedig nem hagytam fel a vásárlással, lakkozással, csak az írásra vagyok lusta.


Mai napon betértem a DM-be, naivan azt hittem, hogy végre Keszthelyen is megjelent már az új márka az üzletben, de persze, hogy nem. Igazából nem akartam lakkot venni, de a L'Oreal állványnál láttam, hogy 30 pontért 50 %-os kedvezmény van a dekor kozmetikumokra, ha jól emlékszem tetszőleges darabszámra.  

Nézelődtem, de úgy voltam a színekkel, hogy elég kicsi a választék, minden színből van legalább 3-4 üveggel otthon. Sötét árnyalatot nem akartam választani, pinkeset megint csak nem, talán pirossal nem lehet nagyon mellényúlni. Kosárba került a Carmin Parisien nevezetű, gránát külsejű lakk. 
Nagyon kíváncsi voltam, hogy mit tud ez a lakk, hogy ennyire fel van árazva. Már az első köröm kenésénél észrevettem, hogy ez nagyon szuper. Nem folyós az állaga, ott marad ahova kenem. Az ecset lekerekített, de nekem kicsit nagynak tűnő, szinte az egész körmöm befedi, de lehet csak csak túl keskenyek a körmeim. Ennek ellenére álom vele lakkozni, akár egy réteg is elég lenne, de a szín igazi mélysége, szépsége két rétegben látható jól. 
Nagyon hamar megszáradt, bár erre nem is figyeltem, mert az illat elvonta a figyelmem. Nem tudtam, hogy parfüm illatú, annyira tájékozatlan vagyok a márka lakkjait illetően. Órák múlva is éreztem a kellemes (lakkhoz képest), púderes, parfümös illatot. Igazi elegancia a körmöknek. 

No, ezért a szövegért nem fizettek semmit nekem (pedig milyen jól jönne) 😃. Szerintem ki fogom használni ezt az 50%-os kedvezményt és még kipróbálok néhány lakkot. 

Igazi dögös, vörös, nőcis lakk. 







2 megjegyzés:

  1. Ez a szín nekem is nagyon tetszik, L'Oréal lakkot tényleg csak féláron érdemes venni. Csinos a fehér mintával.

    VálaszTörlés
  2. Ma újra a DM-ben jártam, gondolván beszerzek néhány lakkot még, de csak egyszer lehet a kupont felhasználni, úgyhogy így jártam :)

    VálaszTörlés

Köszönöm a kommentet!