2014. május 19., hétfő

Májusi körömkihívás - 3. Hajnalka


Május - kihívás - újabb forduló. 


A mai téma a hajnalka virág, amely egy gyorsan növő, Dél-Amerikából származó kúszónövény, mely már a nyár közepére befutja a kerítéseket, lugasokat vagy az eltakarni kívánt felületeket. 
Tölcsér alakú, lila, rózsaszín vagy fehér virágai vibráló színűek, ellenfényben áttetszők, de szirmait csak a reggel és a délelőtt folyamán tartja nyitva. Magassága elérheti a 2-5 métert, középzöld levelei pedig szabályos szívalakot formáznak. Júliustól szeptemberig folyamatosan virít. A növény egyes részei - beleértve a magokat - mérgezőek. Ennyit a növényről. 







Sokat gondolkodtam, hogyan tudnám megoldani ezt a kihívást úgy, hogy ne kelljen sokat festenem. Egész véletlenül turkáltam a körömmatricáim között és találtam hajnalkásat is. Meg is feledkeztem erről a vizes matricáról, amit még tavaly ebay-ről rendeltem. Nem voltam elégedett a minőségével akkor sem, mert csak fehér, vagy világos alapon lehet alkalmazni.

Próbáltam én világos alapot alkotni, de sajnos a képeken nem látszik a fehér-rózsaszín átmenet. 





A többiek munkái:

11 megjegyzés:

  1. Szerintem nagyon szép lett, nálam látszik a színátmenet is, amin nagyon jól mutat a matrica :)

    VálaszTörlés
  2. nagyon szép lett tényleg.tökre jó ez a matrica

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) A minta lehet,hogy jó, de a minősége csapnivaló.

      Törlés
  3. de látszik az átmenet! nagyon szép lett az egész mani! :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó lett. Szerintem szuperül látszik az átmenet. :)

    VálaszTörlés
  5. Hű, de nagyon gyönyörű! :)

    VálaszTörlés
  6. Nálam szépen látszik az átmenet. :) Nagyon szép mani! :)

    VálaszTörlés

Köszönöm a kommentet!